Iskolás éveink kémia óráiból talán még emlékszünk, hogy a konyhasó nátrium-kloridból áll, egészen pontosan 39% nátrium és 61% klorid arányban. Azt azonban nem biztos, hogy mindenki tudja, ez az ásvány mennyire fontos a szervezet vízháztartásának egyensúlyban tartásához, úgy az embernél, mint az állatoknál egyaránt.
2019-12-21
Állatok esetében a természetes takarmányok, mint például a legelő füve nem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványi anyagot, főleg nem annyit, amennyi a mai termelési színvonalnak megfelelő lenne, ezért a gazdák egyéb takarmányok és kiegészítők (nyalósó) által juttatják be az állat szervezetébe. Egy nyalósó azonban nem csak nátrium-kloridból állhat, hanem számos további ásványi anyaggal és vitaminnal is kiegészülhet, jelentősen javítva az állat napi anyagcseréjét és egyéb a létfenntartáshoz szükséges anyag kielégítését. Ilyen vitaminok és ásványok lehetnek például az A-, E- és D-vitamin, illetve szelén (Se), magnézium (Mg), kalcium (Ca) és foszfor (P), jód (I), melyek hiánya vagy alacsony értékű előfordulásuk a szervezetben számos olyan problémához vezethet, mint vázizom elfajulás, párzási kedv csökkenés, alacsony értékű magzati ellenállóképesség, magas számú borjú elhullás. Különösen a téli időszakban jelentkezhet hiányuk, mert a legelő nyújtotta tápérték ekkor már végképp nem szolgál elegendő mennyiséggel.
Nátrium-klorid hiány esetén az állat egészsége a tét, melynek elsődleges tünete az étvágytalanság. Későbbiekben súlyveszteség, gyengeség, súlyos esetben kiszáradás is előfordulhat. Egy erősebb tünet megjelenése előtt is észrevehető a sóhiány az állatnál, lovaknál például a karám megrágása, egyéb tárgyak, kövek nyalogatása is már erre utalhat, tehát érdemes már ekkor utána nézni az okoknak. Ezt tapasztalva vizsgáljuk meg az állat napi nátrium-klorid adagolási arányát, mely a takarmányok összetételéből könnyen kiszámolható, majd alacsony érték esetén pótoljuk minőségi nyalósóval. Szarvasmarhákra vetítve, ha csak a nátrium beviteli szükségletüket nézzük, akkor az nagyban függhet az évszaktól, az egyéb táplálék vízmennyiségétől, de általánosságban nézve 1 kg száraztakarmányra vetítve 2,5 g só a legoptimálisabb.
A nyalósó tehenek esetében is rendkívül szükséges akár húshasznú, akár tejelő tehenekről is legyen szó, mert a nyalósóban található Se, Ca, P és I, nem csak évszakhoz vagy állatfajtához kötötten szükséges, hanem a növekedési és tejelési időszakokban minden állatnak, így egy tejhasznú tehénnek nélkülözhetetlen.
A szelénhiány (Se) okozta problémákkal minden állattartó biztosan találkozott már, de nem minden esetben tudott róla. Például ha a szépen fejlődő növendék egyszer csak minden előzmény (láz,hasmenés) nélkül elpusztul, az gyakorta szelénhiányból adódik. Biztosan azonban csak boncolást követően állapítható meg a szívizomzatban lévő sötét és világos sávok megjelenéséből. Enyhébb esetben az újszülött “csak” lustának tűnik, nem bírja a terhelést, erős izomfájdalom jelentkezik, melyet gyakorta magyarázunk egyéb, hétköznapi okokkal.
Egy állati test hamutartalmának több mint 70%-át a kalcium (Ca) és a foszfor (P) alkotja. Ezt a két elemet csak is együttesen érdemes említeni, mivel biológiai hatásaik és funkcióik összefüggenek. Arányaik rendkívül fontosak, de az optimális Ca:P arány több tényezőtől is függ (pl. az állatfajtól, az életkortól, a termelés szintjétől), ezért nem jellemezhető csupán egyetlen értékkel. Hiányuk és nem megfelelő arányuk növekedési és csontképződési zavarokat, patológiás következményeit tekintve angolkórt (rachitis) vagy csontlágyulást (osteomalatia) okoz.
A jód (I) azonban minden “káros” tulajdonsága ellenére nélkülözhetetlen egy élő szervezet számára. Biológiai jelentőségét kiemeli, hogy a szervezet jódkészletének 75%-a tirozinhoz kötve található a pajzsmirigyben, mely az anyagcsere aktivitásának, az idegrendszer fejlődésének kiemelt fontosságú szabályozó faktora. A termelés szempontjából a visszafogott jódellátás a hizlaláshoz, míg megnövelt adagja a tejtermeléshez nyújt kedvező hátteret. Hozzájutását tekintve a jód eloszlása a Föld felszínén egyenetlen, első sorban a tengertől távoli - belső szárazföldi, főleg hegyes - vidékek jódszegények, ezért az itt élők számára a jódpótlás elengedhetetlen.
Egy kisebb súlyú (2 kg) nyalósót az istállóban tartott állatnak célszerű kitenni, a nagyobb súlyút (10 kg) a kötetlen tartásban nevelt állatoknak. Minden állatnál ügyeljünk a tiszta és bőséges vízellátásról, de a nyalósó fogyasztásnak különösen fontos tartozéka a bőséges ivóvíz, erre nagy figyelmet kell fordítania a gazdának. Elhelyezését tekintve a tömbben kapható nyalósók közepe lyukasztott, tehát kötéllel átfűzve felfüggeszthetők vagy nyalósó tartókban stabilan kihelyezhetők.
A nyalósó fajtáját tekintve a bányákban robbantott kősó talán ismertebb és az árra érzékenyeknek is elfogadhatóbb, de fontos hangsúlyozni, hogy az számos egyéb anyagot is tartalmaz (kalcium-klorid CaCl2, mészkő CaCO3), mely kifejezetten árt az állatnak, nem pedig a hasznára szolgál.
Káros anyagokat kizárva és fajtaigényt figyelembe véve a gyártók minden állatfajtának külön a fajta szükségleteire szabva készítenek nyalósókat, hogy ne csak az ásványi anyag és vitamin hiányukat elégítse ki, hanem a termék íze is kellemes legyen az adott fogyasztónak. Ennek köszönhetően nem a gazdának kell tudományos alapokra helyezni az etetést, hanem csak kiválasztani a haszonállatának készített speciális terméket és az állat előszeretettel fogja azt fogyasztani, ha szükségét érzi.
Érzékenyebb állatoknak és egyes juhfajoknak a nyalósók rézmentes változatát használjuk, mert ezeknek az állatoknak a szervezete nem tud a felesleges réztől megszabadulni és a májban felgyülemlett réz idővel mérgezéshez vezethet.
Ismertető képpen egy jó minőségű nyalósó az alábbi összetételnek kell megfeleljen: Nátrium: 37 %, Kalcium: 1,2 %, Magnézium: 0,1 %, Foszfor: 0,1%, Cink: 8.250 mg/kg, Mangán: 6.600 mg/kg, Réz: 1.100 mg/kg, Vas: 560 mg/kg, Jód: 100 mg/kg, Szelén: 25 mg/kg
Vegyük figyelembe, hogy hazánkban a gyep és legelő területek körülbelül 800.000 hektárt tesznek ki, mely adat a néhány évtizedes adatokéhoz képest jóval kevesebb, azaz csökken az állatok természetes takarmány ellátó helye. Mindezek mellett a minősége sem versenghet a nyugat-európai, atlanti-óceáni klímával érintett csapadékosabb területekkel, bármennyire is kedvezőek domborzati adottságaink. Lássuk be hát, hogy a nyalósó napjainkban már nem egy luxus az állatnak, hanem a mindennapi takarmányozás szerves részét képezi.